Fülöp Hajnalka ötgyerekes anyaként, újságíróként él a szenvedélyéből, immár önállóan és vállalkozóként. Szerinte a család menedzselése is egy folyton változó, fejlődő – szeretet – vállalkozás.

A Digitális Talkshow Mindenkinek (DTM) Asztaltársaság “látható rádió” műsorában Fotó: Nemes Ilona https://www.facebook.com/DTMasztaltarsasag/

Életútjáról kérdeztem, hogyan lett az ápolónőből újságíró és még sok más is…Hajni az idővel, feladatokkal való zsonglőrködésével bizonyítja, hogy gyerekek mellett is élhetünk abból, amire elhivatottságot érzünk.

(A közvetlen hangnem annak köszönhető, hogy Hajni régi ismerősőm, barátom.)

KM: Honnan indultál? Mi szerettél volna lenni 18 évesen és miért?

FH: 18 évesen (sőt, már 8 évesen is) ápolónő szerettem volna lenni, és az is lettem. Az első OKJ-s szakmám a felnőtt szakápoló. Édesapám régóta súlyos beteg volt, szerettem volna segíteni rajta, minél hatékonyabban. Ráadásul az orvostudomány nagyon érdekelt, szerettem volna jobban megismerni, minél hamarabb, sietnem kellett. Az érettségi-szakmám szerzése után egy évvel halt meg édesapám…, azt szeretném gondolni, hogy tudtam neki segíteni, már tanuló nővér koromban is. Az Országos Baleseti Intézetben dolgoztam pályám elején, először a kézsebészeten, majd – saját kérésemre- a súlyosabb sérülteket ellátó idegsebészeten. Kerestem a kihívásokat, így az agy- és gerincsérültek osztályára kértem, hogy átmehessek. Sokszor helikopter hozta a sérülteket, rengeteg nagyon súlyos beteg volt az osztályunkon, sokszor heroikus küzdelem zajlott egy-egy életért…Drámai volt ott minden nap, felemelő, nagyon kemény, izgalmas, változatos munka volt. Pályám első éveit töltöttem ott, közben születtek a gyerekeim, így éjszakai műszakba, hétvégére vállaltam a beosztásokat a kicsik mellől. Ez volt nekem a “kikapcsolódás,” a kisgyerekes anyaként teljesen más feladat és az otthoni folyamatos építkezésből is kivonódtam a munkavégzés idejére.

KM: Mit kaptál ettől a szakmától?

FH: Sok tapasztalatot szereztem, rengeteg szeretetet kaptam a betegektől, alázatot tanultam tőlük és az orvos-ápoló-szakdolgozó kollégáktól, megismertem a csapatmunkát is. Persze erősen alá-fölérendelt rendszerben dolgoztunk.  Orvos- és szakdolgozó kollégáimtól tudást is szereztem, és a folyamatos tudás szerzés iránti alázatot is. A mai napig magabiztosabb vagyok orvosi szituációkban, és persze igyekszem figyelni az orvostudomány fejlődésére, nem engedem az életembe pl. az áltudományos gondolatokat, irányzatokat.

A drámák és horrorfilmek kispályás mesék azokhoz képest, amiket mi a kórház dolgozóiként átéltünk, csak néhány máig meglévő emlék: küzdelem egy-egy deliráló (alkoholelvonástól zavart) beteggel, éjjel kettőkor végzett újraélesztés a kórteremben, kalandos éjszakai rábeszélések a megszökni készülő zavart betegekkel, vagy a kórházban, nálunk öntudatra ébredő sérülttel való szolgálat, mondjuk egy, a családját ért baleset egyetlen túlélőjével…

Minden munkanap egy sűrített dráma volt, az élet-halál sorsdöntő eseményei között telt, ebben kellett segítenünk.

KM: Miért váltottál?

FH: A kórházi munkám során egy-egy baleset, bűncselekmény, támadás alanyait közelről, nővérként látva egyre többször érdekelt az emberek sztorija is, az orvosi-ápolói csapattagként való segítségnyújtáson kívül. Ezzel részletesen foglalkozni azonban tilos volt, az ápolói titoktartás és az etika és persze a jóérzés is kötelezett erre. A változást a harmadik gyermekünk megszületése hozta el: akkor, 1995-ben már nem mentem vissza 3 műszakos nővérként dolgozni, hanem kerestem a lehetőséget, hogy a főállású anyaság mellett újságíróvá válhassak, ami szintén gyermekkori vágyam volt.

KM: Mivel foglalkozol jelenleg?

FH: Jelenleg saját főállású vállalkozásomban dolgozom, elkészült a honlapom is: www.HajnalON.com. A cégemen belül, az eddigi pályámból két irányba indultam el, ezek egyformán fontos kiindulópontok. Az egyik az oktatás, a digitális eszközök és a nevelés, pedagógia kapcsolata és az internetes technológia fókuszú újságírás, erről a témáról cikkezek, szereplek rádióban, kerekasztal-beszélgetéseken, konferenciákon, és persze az ezzel foglalkozó emberek is nagyon érdekelnek, velük interjúzom sokat.

A www.moderniskola.hu -nak vagyok a főszerkesztője négy éve, újságírója pedig még régebben. A másik irányban pedig a biztonságos és tudatos internethasználattal kapcsolatos oktató-segítő-tájékoztató munkát végzek.

Legtöbbet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Program keretében, itt előadásokat, tréningeket, workshopokat tartok. Egyik kedvenc témám a “hamis hírek”, “álhírek” – itt az újságírói és internetbiztonsági oktatói énem eggyé válhat. Látom is a gyerekeken, mennyire nyitottak a témára: alig van, aki a netezésről beszélgetne velük, tele vannak kétségekkel, tudnak és tudni vágynak.

Új irányokat is megcéloztam, blogbejegyzéseket, egészségügyi témájú cikkeket is írok, különböző szervezetek tartalommarketingjét végzem. Emellett a teleházak szellemiségét követve a “digitális közösségi alkotóműhelyek “ is aktívan érdekelnek.

Nemrég kismamáknak tartottam „Hogyan dolgozhatunk kisgyermekes anyaként” – programot, tinédzsereknek tartottunk „Milyen lesz, milyen lehet a jövő munkája?”– témában előadást, ezt háromszáz középiskolás előtt teszteltük. Itt a digitális és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról volt szó, megküzdési lehetőségeket, érdekes eseteket mutattunk be.

A jövő munkájára való felkészülésről, a Pályaorientációs Nap főelőadóiként – 300 középiskolás előtt, az Illyés Gyula Gimnáziumban, Budaörsön, 2018. március 1-én. Fotó: Vajda Péter videófelvételéből

A legújabb irány a vállalkozói szemléletű oktatás (a tréning ingyenes és április 19-én zajlik), aminek témájához feladatokat állítunk össze és tartunk tréninget. Ez utóbbi feladatokban Kerékfy Pál jövőkutató, matematikus, informatikus együttműködésére számíthatok, és az Élményműhely-Junior Achivement Magyarország –gal való reményteli kapcsolatnak örülhetünk. Nagyon sok ötletem van még, ahogy elnézem, meg is fogom-fogjuk valósítani mindet.

KM: Hogyan jutottál erre a területre?

FH: Elszántan, élménytelien, érdeklődve és szeretet által vezérelve 🙂

Az újságírásra szintén gyerekkorom óta érzek elhivatottságot, érdekes módon “léptem át” az ápolói munkakörből a tudósítóiba. Az elsők között kezdtünk internetezni, 1996-ban. Részt vettem az első közösségi internetezési helyek, az ún. teleházak kialakításában,a Teleház Szövetség keretében, ez is sorsfordító volt számomra. Itt a segítés, az újságírás és a technológia egyesülése nyújtott remek lehetőségeket. és frissen megszerzett netezési tudásomat rögtön tanfolyamokon át is adhattam az érdeklődőknek. 2001-ben elvégeztem a MÚOSZ Újságíró Akadémiáját, “levelezőn”, szakmát és kapcsolatokat szerezve. A netezés körét tágítva még egy könyvet is írtam erről, 2004-ben, “Internetezzünk- Idősebbek is elkezdhetik” címmel.

Ezután nem volt megállás, írtam a helyi lapoknak, családi lapoknak, az engem közelről érintő, érzelmileg is bevonó, de mások számára is fontos és érdekes témákról.
Meg is jelentek, sorra nyertem a pályázatokat és lehetőségeket a megjelenésre, látszólag egy Pest megyei faluban új házat építő sok kisgyerekes fiatal anyukaként. 1998-ban megnyertem a Népszabadság színes információs társadalommal foglalkozó kiadványának pályázatát is, és külső újságírója lehettem a lapnak.

Egy-két napos sajtóutakon bejárhattam szinte egész Európát a különböző sajtókonferenciák, IKT témájú tudásmegosztások révén, sőt, egy civil szervezettel eljutottam 10 napra Kanadába is , ottani társadalmi helyzetet tanulmányozhattuk. A civil szervezet a Magyar Internetező Nők Egyesület volt. Életem első, egész oldalas publicisztikáját a Népszabadságba is erről a témáról írhattam, és a családom is ügyesen megoldotta a mindennapokat mindeközben.

A Csodák Palotájában, a tükörlabirintusban – legkisebb fiammal és barátaival, 2018. januárjában (szelfi)

Ekkor a négy, 12 év alatti gyerekem mellett nagyon fontos volt kialakítanom a távmunka –megoldásokat. Sokat jelentett, hogy a megismert és megtanult netes közösségi megoldásokat (levelezőlisták, netes fórumok, IWIW, később Facebook, Twitter) elsők között használtuk, írtam cikk-bekezdéseket, címeket a játszótereken,vagy gyerekaltatás közben, fogalmaztam újra és újra a mondanivalót biciklizés közben vagy az erdőt járva…

Iszonyúan jól meg kellett tanulnom a feladatokkal gazdálkodni, a technológiát jól használni, társas támaszokat és inspirációt keresni online és valós csoportokban, beállítani automatikus megoldásokat, pl. hírfigyelés, szakemberek követése, online tanulási formák, webinárok stb. A közösségi média használata – valós emberi kapcsolatok ápolásával sokat segített. Inspiráló és példakép, tanító embereket és oldalakat követhettem, folyamatosan tanulhattam tőlük. A szakirodalmat, külföldi és hazai újdonságokat is mindig figyeltem, olvastam. Rádió, online podcast-ok, személyiségfejlesztő oldalak és applikációk segítettek, a könyveken túl. Kerestem az online és valós képzéseket, amiket családommal és az anyagi lehetőségeinkkel pengeélen egyensúlyozva használtam fel, de mindig előbbre mentem: összesen 4 OKJ szakmát szereztem, plusz a nyelvvizsgát, és sok online és tantermi kurzusból szereztem gyakorlati tudást. Megmondom őszintén, nemrég, a honlapom szerkesztésekor én is meglepődtem ezeken…

A mai napig “szuperképességnek” érzem, amit így ki tudtam alakítani, a gyerekeim által diktált folyamatos kreatív és pörgős életmód mellett. Az internet felfedezésében is sokat jelentett a kétezres években tizenéves korba lépő gyerekeim élményei és látásmódja e témában, sok mindent közösen fedeztünk fel a digitális világban.

KM: Mi az, ami a jelenlegi napokban lázba hoz, energiával tölt fel?

FH: Húú, jó kérdés. A családom, az immár felnőtt gyerekeim nagyon sok energiát adnak, jó látni az életben való beválásukat és a sokoldalúságukat, sokféle területen, sokféle tehetséget ki tudnak bontakoztatni tizen-huszonévesen. Az, hogy a jó gyakorlatok, sikeres emberi megküzdések és persze technológiai megoldások bemutatásával embereken tudok segíteni, az is sokat jelent, a visszajelzések ebben mindig megerősítenek.

Most vagyok végzős a Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Karán, andragógia (felnőttképzés) szakon, munka-és pályaválasztási tanácsadó szakirányon, ez is elég jó motivációt ad.

A szimulátor : Apollo Weldtrainer – www.learnvirtual.eu

Foglalkoztat a jövő, mint mindenkit, szerintem, ez is egy fejlesztési terület. Most épp olyan projektekben dolgozunk aminek során a jövő technológiáit, pl. a robotok megjelenése, a mesterséges intelligencia etikai és egyéb kihatásait vesszük sorra, tanácsokat adva az alkalmazkodáshoz a “jövő munkahelyére” való felkészüléshez.

A technológiai újdonságok is mindig fellelkesítenek, a digitális világ, közösségi média, a programozás, robotika újdonságai, főleg, ha az emberekkel, kommunikációval, az emberek segítésével kapcsolatosak.

És persze mindig arra törekszem, hogy a digitális eszközökkel hatékonyabban elvégzett munka után legyen időm a legfontosabbra: a szeretteimmel való időtöltésre. Szerencsére ebből – szeretteim – egyre több van, így folyamatosan fejlődnöm kell a technológiával, de megéri!

KM: Számodra az anyaság úgy gondolom hivatást jelent/jelenthetett akkoriban, amikor a kicsik voltak. Hogyan tudtad összeegyeztetni a munkádat, a hivatásodat a családi életeddel?

FH: Bár mindig azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, épp ott, ahol vagyok, lehetnék jobb anya, lehetnék jobb szakember, tölthetnék több időt a gyerekekkel, a pénzkereséssel, a házimunkával, a tanulással, mindez folyamatos vívódás volt.

De “szupererőt” adott minden megoldott szituáció. Nálam bevált a közismert “vagy sikerül, vagy tanít – elv”. Sokat jelentett a velem az “egy cipőben járók”-tól kapott segítség, ők – szülőtársaim – fél szavakból megértették, mire van szükség, proaktívan megoldottuk sokszor egymás kéréseit. Fontos momentum, hogy az első óvodába lépéstől a mai napig minden gyerekünk a gödöllői és szadai Waldorf közösségben (óvoda, iskola) tanul, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ide tartozni, ide járni – szülőként – nagy felelősség, de ez a pedagógia és ez az emberi közösség óriási értéket , inspirációt, támaszt jelent számomra, számtalan pozitív visszaigazolással.
A technológia révén elérhető eszközök – online együttműködő platformok, applikációk, kommunikációs megoldások, munkaszervező alkalmazások tudatos használata is hatékonyabbá tette a munka-magánélet egyensúlyozást számomra.A fiatal felnőtt gyerekek életben való beválása visszaigazolják a korábbi döntéseim helyességét, a 12 éves legkisebbel, akit egyedül nevelek már, egész más a helyzet, más a kapcsolatunk, nagyon különleges és nagyon jó. Az ő nevelése során is folyamatosan fejlődnöm kell, hisz a nevelés, tanítás mindig önfejlesztő is. Vele együtt még mindig fiatalnak érzem magam, és ez már nem is fog változni soha…

Az idő továbbra is szoros versenyfutásra késztet, de egyre edzettebben és felkészültebben állok reggelenként a startpisztolynál! A családom, a barátaim, a munkatársaim szuper csapatot alkotnak, innen is nagyon hálás vagyok nekik!

KM: Mi volt számodra a legnagyobb kudarc és hogyan sikerült megbirkóznod vele?

FH: Nem volt ilyen, hogy “legnagyobb kudarc”, kisebb-nagyobb nehézségek mindig értek, de megoldottam, főleg a – gyerekeimen alapuló – családi, baráti, munkahelyi társas támasz, a tanulás, a humor, a kitartás, az újrakezdés és más irányból való megközelítés, a sikerbe vetett hit segített szerintem. Sosem voltam rest utánaolvasni, utánajárni, pszichológus, coach, üzleti tanácsadó segítségét is igénybe vettem, ha kellett, mindig megérte. És mindenből tanultam, az engem bántóktól is, érzékenyebb lettem és pl. én is segítettem másoknak, ami szintén visszahatott az én fejlődésemre, és a rám bízottakra.

KM: Mit üzennél 20 évvel korábbi önmagadnak?

FH: Go, Hajni, go:), jó az irány:), meg tudod csinálni 🙂

KM: Köszönöm az interjút!

Ha segítségre van szükséged, nézd meg miben segíthetek!

Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: