Végy egy embert, aki törekvő, ambíciózus, tehetséges. Hajlandó sokat, sőt keményen dolgozni, hogy a saját választott területén eredményeket érjen el.

Vajon sikeres lesz?

Nem biztos írja Barabási-Albert László Képlet c. könyvében, ugyanis a siker nem csak a teljesítményen múlik. A teljesítmény csupán egy összetevője a sikernek. Több összetevő kell ahhoz, hogy a környezet is visszajelezzen számunkra. Ha megismerjük ezeket a törvényeket, megérthetjük, hogy nagyjából hasonló teljesítmény esetén nem mindig számíthatunk sikerre.

2018 végéhez közeledünk, ilyenkor a legtöbb ember számvetést csinál. Elégedett a megtett úttal, vannak-e az erőfeszítéseinek eredményei? Elért-e sikereket?
Mi is a siker, kinek mit jelent? Ezt már egy korábbi cikkben körbejártam.

A cikkben a SIKER egyetemes törvényeit veszem sorra, amelyet ha Te is megcélzol, számíthatsz a sikerre.

Először nézzük mi a siker.

A siker elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, ahova tartozunk. Az elismerés lehet hírnév, megbecsülés, egy produktum – zenészeknél egy album elkészülte, a sok eladott koncertjegy, az üzletembereknek a nyereség, a kereskedőknek a forgalom, a sportolóknak az új rekordok, a tudósoknál a hivatkozások száma és így tovább. A siker mindig a külvilág elismerése, amely visszajelzi, amit letettünk az asztalra. Mindig teljesítmény van mögötte.

Nézzük a sikertörvényeket!

1. Ha a siker nem mérhető, a sikert a hálózatok határozzák meg

Igen, a teljesítmény nem mindig mérhető. Mikor érez sikert a pedagógus, hiszen munkája beéréséhez legalább egy évtized kell, akkor sem kilóra mérhető a munkája! Melyik bor a legjobb? Mikor jó az a zeneszám, amit a koncertteremben hallunk? A gulyáslevest, ami az asztalra kerül mikor érezzük jónak? És ha össze kell hasonlítanunk a főzőversenyen?

Forrés: https://www.splitshire.com/

Ha a siker mérhető, látható az eredmény, akkor nem kétséges, hogy az eredmény közvetlenül jelezheti a sikert.
Amikor nem egyszerű a döntés, a kísérletek szerint sem sikerült következetesen választani. A sikert ilyenkor az határozza meg, mennyire sikerül köztudatba hoznunk a terméket, a szolgáltatást, a produktumot. Észrevették például, hogy hiába tehetséges egy festő, akkor lesz sikeres, ha meghatározott, felkapott galériákban állítják ki a műveit. Nem kétséges, hogy ezek a galériák is megválogatják, hogy kinek a műveit állítsák ki. A siker tehát arról szól, mennyire sikerül eljuttatni a teljesítményünket a külvilághoz.

Nézzünk másik példát. Ha bekerülsz a köztudatba, írnak rólad, készül veled interjú, megismernek az emberek, akkor sikeresnek számítasz, lehetsz festő, szakember, vagy akár gyógypedagógus. Azt is észrevették, ha megfelelő társaságban forogsz, megfelelő kapcsolatokkal rendelkezel, netán egy neves emberrel publikálsz együtt, már előreléptél a siker felé vezető létrán.

2. A teljesítmény korlátos, a siker korlátlan

Forrés: www.pixabay.com

Einstein egy véletlennek köszönheti hatalmas ismertségét, a véletlennek nagy szerepe volt a sikerességben. Hiszen ma is bárki látja az arcképét felismeri az utcán. Pedig rengeteg tudós volt legalább akkora hatással a fizikára, mint Einstein (Newton, Bohr, Plack, Heisenberg stb.)
A véletlen nem volt más, mint amikor Amerikába érkezett egy zsidó közösség tagjaként. Akkoriban már jelentős tudósként tartották számon, de nem tudósként érkezett Amerikába. Tehát tagja volt egy másik közösségnek, így jutott ki Amerikába. Így volt lehetőség, hogy érkeztére felfigyeljenek, majd interjúkat készítsenek vele, érkezése bekerült az újságokba is.

3. A siker sikert szül

Ha már bekerültél a köztudatba, onnan tovább nyílik a tölcsér a sikeresség felé. Ha Einsteinnél maradunk, akkor az alkalmasság, azaz, hogy kiváló eredményeket ért el, korábban is írtak róla, sokszorozza a későbbi ismertségét.

4. A csapat sikere a sokféleségben és az egyensúlyban rejlik, a babérokat mindig egyvalaki aratja le

A sikert nem a csapatmunkáért járó teljesítményért osztják, hanem az érzékelés alapján. A kollégáink, a külvilág, a közösség akkor látják, hogy mi a mi szerepünk a teljesítményben, ha érzékelik mi a szerepünk a siker elérésében. Mekkora szerepe van a PR-nak, hogy a teljesítményt érzékelhetővé tegye!

Szerény kis munkásként sohasem jutsz feljebb a ranglétrán. Ha nincsenek tisztában az eredményeiddel, hiába dolgozol keményen.

5. Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet

A siker elérése nem függ az életkortól! Csak az számít, mennyit vagyunk hajlandóak próbálkozni, hogy áttörést érjünk el. Alan Rickman, első filmszerep (46 éves), Ray Kroc, McDonald’s (53 éves), Nelson Mandela, 76 évesen lett az ország elnöke, Júlia Child, első főzőműsor (50 éves).

Kacusika Hokuszai élete utolsó két évtizedében alkotta meg leghíresebb munkáit. (89 évesen halt meg).

A „Nagy hullám Kanagavánál” festménye tökéletesen visszaadja, ahogyan életünk során a sikerhullámhegyei és hullámvölgyei között hányódunk.

Kacusika Hokuszai : „Nagy hullám Kanagavánál”

A sok próbálkozást persze sokszor kudarcnak élik meg az emberek. Pedig a kudarcnak óriási jelentősége van a sikerben. A kutatások azt mutatják, hogy azok, akik valóban kudarcokon mennek át, hosszú távon sikeresebbek lesznek, mint akiknek az elején összejön minden.

Ezeknek az ismereteknek tudatában kívánok sikeres évet minden kedves olvasómnak! Okosan tehát olyan stratégiákat dolgozhatunk ki, amely közelebb visznek bennünket a céljainkhoz, azaz a sikerhez!

Az év tervezését elősegítő rendezvények:

Kapcsolj turbófokozatra! 4+1 hetes program

Tervezd újra! Évkezdő élménynap nőknek kreatív energiákkal

Sikerrituálék – játékos önismereti parti

Források:

Barabási-Albert László: Képlet
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kacusika_Hokuszai#/media/File:Great_Wave_off_Kanagawa2.jpg

Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: