Sohasem problémának, hanem megoldandó feladatoknak tekintette a leküzdendő akadályokat Burcsa Annamária, a GasztroGranny  alapítója.

Burcsa AnnamáriaLegújabb álma megvalósításának előzményeiről beszélgettünk.

KM:  Mivel foglalkozol most? Miből élsz? Mesélj a jelenlegi munkádról!

25 évvel ezelőtt alapítottuk férjemmel saját cégünket, melyet mai napig vezetek. Kezdetben polcrendszerek kiskereskedelmével foglalkoztunk. A vásárlói igényeket, és az informatikai változásokat figyelembe véve az ezredforduló környékétől ugyanezt a termékcsoportot értékesítő webáruházunkat is (www.polcshop.hu) üzemeltetjük. Közben bővítettük tevékenységi körünket előbb saját tulajdonú ingatlanok építésével és értékesítésével, majd 2008-tól ingatlanközvetítéssel is (www.burcsa-ingatlan.hu)
Folyamatosan keressük az új kíhívásokat. Régi álmom megvalósítását kezdtem kb. egy éve, amikor elindítottam gasztroblogomat a Gastrogranny-t. Ebben a blogban és az ehhez tartozó YouTube csatornámon azokat az érdeklődőket szeretném részletes tápanyagtáblázattal ellátott receptekkel, videó receptekkel ellátni, akiknek fontos az, hogy  milyen tápanyagösszetételű táplálkozást folytatnak.

KM: Hogyan jutottál el a Gasztrogranny-ig?

BA: Az igazat megvallva többször is váltottam már pályát. Azt tartja a mondás, hogy 2-3 pályamódosítás kell egy ember életútja során.
Már gyerekként is kíváncsi, mozgékony és kreatív voltam, egyszerre mindig több dologban voltam aktív, s ez felnőtt koromban sem változott. Annak ellenére, hogy mindig szerettem amit éppen csináltam, egy idő után újabb és újabb kihívásokkal álltam szemben. A lehetőségekkel pedig akkor kell élni, amikor adódnak. Nem igaz?
Megpróbálom a lehető legtömörebben összefoglalni, hogy mit értek én ezalatt:
Gyermekkori álmom vált valóra, amikor tanárként végeztem, s elhelyezkedtem első munkahelyemen egy vidéki nagyvárosban. Imádtam a gyerekeket, s a tanítás, és aktív sport mellett edzősködtem is. Sok szép sikert értünk el kedvenc sportágamban a kosárlabdában általános iskolás „lányaimmal”. Ezen tevékenységek közben-mellett elvégeztem egy egyetemet is. Aztán, amikor időm és teljesítményem már nem engedte az aktív sportot, a tanítás és edzősködés mellett sportvezetőként tevékenykedtem sok éven keresztül.
Tíz év után pályaelhagyó pedagógusként tanulmányi felügyelő lettem. Kissé később felkérésre beindítottam az első fitnesz-stúdiót a városban, majd középiskolás élsportoló gyerekekkel foglalkozó sportkollégiumot alapítottunk, s az intézmény vezetésével engem bíztak meg.
Itt találkoztam először a gyakorlati gasztronómiával. Fontos volt számomra az, hogy az élsportoló gyerekek minőségi táplálását a lehető legmagasabb szintre tudjuk emelni. Nem volt egyszerű ezt véghez vinni, mert akkor még (a 1990 évek derekáról beszélünk) nem tulajdonítottak túl nagy szerepet a táplálkozásnak az élsportban.
Ezután következett be az eddigi legjelentősebb pályamódosításom. Férjemmel önálló vállalkozásba kezdtünk, s az ország egyik végéből a másikba költöztünk. Köszönhető ez annak, hogy párom (aki korábban válogatott szinten rúgta a bőrt) ez idő tájban éppen labdarúgó edző volt. A soproni focicsapat pedig éppen akkor kérte az ő segítségét. Az eredetileg 8 hetesre tervezett „kirándulásunk” véglegesnek bizonyult.

Azóta is, az ügyfelek, s vevőink igényét meghallva többféle tevékenységet folytattunk.

KM: Melyik váltás volt a legnagyobb az életedben?

BA:  A legnagyobb váltásom akkor következett be, amikor közalkalmazottból vállalkozó lettem (illetve férjemmel megalapítottuk cégünket). Ez a váltás alapvetően határozta meg életünket. Saját kockázatunkra saját cégünkért, úgyszólván a nap 24 órájában együtt dolgozva építettük fel cégünket, s dolgozunk a mai napig is.
Több oka volt ennek a váltásnak. Szerettem a pedagógus pályát, imádtam a gyerekeket, mégis úgy éreztem, hogy váltanom kell. Fizikai túlterheltség? Valószínű. Sok éven keresztül reggel 1/2 7-től este 1/2 8-ig az iskolában voltam, mert a tanítás és egyéb kötelező iskolai feladatok mellett több csapatnak is edzője voltam. A heti 40 óra kötelező mellett 15-ször másfél óra edzésvezetés. Hétvégeken minimum két mérkőzés, sokszor idegenben. Nyáron táboroztatás, edzőtábor. Azt hiszem belefáradtam. Szellemi kielégületlenség? Igen ez is hozzájárulhatott. Folyamatosan éreztem, hogy sokkal többet tudnék a gyerekeknek nyújtani, de – életkori sajátságaik miatt- ők nem tudják azt befogadni. Anyagi előrelépés reménye? Igen, ez is. A pedagógusok javadalmazása már akkor sem volt magas szintű. De oka volt a váltásnak az is, hogy férjem akkor labdarúgó edző is volt. S – mint tudjuk- az élsporttal profi módon foglalkozóknál sosem lehet tudni, hogy az ország (világ) mely részén fog dolgozni a következő szezonban. Olyan tevékenységet kellett tehát választanom, amely rugalmasan kezeli ezt az állapotot.

KM: Beszélj a nehézségekről!

BA:  Szerencsésnek mondhatom magam, mert minden váltásom zökkenőmentesen zajlott. Mindig is szerettem az új kihívásokat és azt hiszem, viszonylag könnyen alkalmazkodtam a változó körülményekhez, környezethez is. Ráadásul sosem voltam kényszerhelyzetben, mindig én döntöttem a váltásról. Sosem problémaként kezeltem a leküzdendő akadályokat, hanem megoldandó feladatoknak tekintettem. Minden munkahelyemen valami újat kellett létrehoznom, s ennek én mindig nagyon örültem. Például, amikor pályakezdő pedagógusként egy vadonatúj iskola beindítása volt a feladatunk. Persze, fel kellett vállalnunk olyan mozzanatokat is, amelyek nem a pedagógus munkakörbe tartoznak (kerítésfestés, a tornateremben a pályák felfestése), de az igazán érdekes az volt, amikor egy új intézmény szokásrendszerét alakíthatod ki, s ez nekem megadatott. Szintén saját elhatározásom volt, amikor pályaelhagyó pedagógus lettem, s “átálltam” a másik oldalra. Legalább is több pedagógustársam így értékelte azt, amikor a városházára kerültem tanulmányi felügyelőnek. Ott meg az volt a szép, hogy hozzáállásommal, magatartásommal bizonyíthattam nekik, hogy a “másik” oldalról is tudom segíteni az ő munkájukat. Megalapítottam, s üzemeltettem a városi diáksport bizottságot. Felkérésre beindítottam a város első fitnesz stúdióját, majd egy frissen kialakított épületben beindítottam az ország első sportkollégiumának egyikét. És ezek után jött saját vállalkozásunk megalapítása, beindítása. Mind-mind gyönyörű, kreatív, megoldandó feladat. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ezeknek!

Persze minden feladat egész embert kívánt, ezért a magánéletem, s az igazi családalapítás sokáig háttérbe szorult. A munka azonban és a kemény munka sikerei, az eredmények kárpótoltak mindezért.

KM: Ki segített, mi adott erőt, hogy felépíts egy új vállalkozást?

BA: A vállalkozásunkat férjemmel közösen alapítottuk. A fő motívumok közé tartozott az is, hogy nem akartuk többé, hogy “főnökünk” legyen. Saját kockázatunkra, saját felelősségünkre szerettük volna saját életünket felépíteni. Magunk bújtuk a jogszabályokat, s a pedagógusként megismert módszertani tudásommal, valamint férjem rendkívül agilis és dinamikus személyiségével nagyon hamar sikeres kisvállalkozók lettünk. Rengeteget dolgoztunk, és meggyőződésünk volt, hogy sikeresek leszünk. Mivel kereskedelmi előképzettséggel egyikünk sem rendelkezett, az első 1-2 évben rendszeresen “konzultáltunk” egy rutinos vállalkozó ismerősünkkel. Tanácsai sokat segítettek.

KM: Kérlek búcsúzz egy idézettel, amellyel üzensz azoknak a nőknek, akik még innen vannak, de szeretnének továbblépni!

BA: Két fontos gondolat vezérelt mindig minket. Az egyik ez:

“A kemény munkának mindig meg lesz az eredménye!”

Ezt a mondatomat mai napig emlegetik a tanítványaim, és ebben hiszek a mai napig én is. A másik pedig egy William Faulkner idézet, amely az első diplomamunkám mottója is volt, s azóta is kedvencem:

“Mindannyian kudarcot vallottunk abban, hogy a tökéletességről szőtt álmunkhoz méltót alkossunk. Én ezért a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat.”

Ezt leegyszerűsítve így szoktam emlegetni: “Ha valamit csinálsz, azt vagy  jól, vagy sehogy!”

KM: Gratulálok ehhez a sokszínű, izgalmas életúthoz! Még sok izgalmas váltást kívánok!

Kép  forrás: http://bit.ly/2lNSXMI
Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: