Az interjúalanyom korábban végigjárta a karrierlétrát a banknál, ahol dolgozott. Bankigazgatóként azonban sok szempontból nem volt boldog. Két évig kereste a megoldást, ami jelenleg biztosítja családja számára az anyagi biztonságot, úgy, hogy közben ő is jelen tud lenni a család életében.

Bánó Péterrel beszélgettem.

KM: Péter! Hol volt az a pont, amikor bankigazgatóként azt mondtad, elég! Nem ilyen életet szeretnék élni?

BP: A szakmai karrier nem tudott kárpótolni azért, hogy alig láttam a családomat, a kisfiamat.  Sokszor elmentem munkába reggel 6-kor és este 7-re értem haza. Szinte semmivel sem tudtam foglalkozni, csak a munkának éltem, csak munkáról tudtam beszélni is. A párkapcsolatomban is megjelentek feszültségek, a gyereket nem sokat láttam, magas vérnyomásom lett.

Először nem nagyon tudtam, hogyan keveredhetnék ki ebből az állapotból, csak éreztem, hogy valamit változtatnom kell. Két évig gondolkodtam, hogyan tudnék életmódot, munkát váltani.

Sokat töprengtem, mert ha saját vállalkozást indítok hatalmas energiákat, pénzeket kell befektetni és gyakorlatom sem volt, hogyan kell egy jövedelmező üzletet létrehozni. Végül találkoztam egy olyan üzleti körrel, ex vállalati vezetőkkel, akik más típusú üzleti modell szerint építették fel az vállalkozásukat és az életüket. Az i-re a pontot konkrétan egy üzleti konferencia tette fel.

KM: Ma hogy néz ki egy napod?

BP:  Egy kicsit másképpen, mint amikor alkalmazottként dolgoztam. Délelőtt vagy akár ebédidőben például sokszor vagyok otthon. Az idősebb fiam nem jár hagyományos iskolába, „szabadon tanulás” módszerével tanul. Gyakran én viszem őt különböző közösségekbe és pedagógusokhoz 9-10-,  fél 11-re ahol a napjának egy részét tölti.  2-3 év alatt  letettem az ún. ciklusgondolkodást,  aminek az a lényege, hogy a nap vagy a hét egy időszakában dolgozunk, este, hétvégén pihenünk.  Ma teljesen rugalmasan, magam alakítom a beosztásom és azt is mennyit foglalkozom a vállalkozásommal. Van, amikor csak este válaszolok üzenetekre, vagy akkor megyek üzleti találkozókra, vagy épp hétvégén megyek képzésre, viszont hétközben sok időt tudok a családdal tölteni.

Ebben az életformában – Work-life blending – a munka és a magánélet összevegyülhet – pl. a strandról is tudok dolgozni, ha akarok, de arra is volt már példa, hogy a fiam jelenlétében tárgyaltam 🙂 Ezt a munkastílust biztosítja az az üzleti rendszer, amelyben dolgozom.

KM: Miben változott a gondolkodásod, mióta vállalkozóként élsz?

BP: Amikor a saját urad vagy, nincs főnököd, ezért ha azt szeretnéd, hogy menjenek előre a dolgaid, magadat kell motiválnod. Amikor kevesebb keret között élsz, még jobban oda kell figyelni, hogy hasznosan és hatékonyan teljenek a napok. Érdemes  valamennyire strukturálni, belső keretet adni a napoknak, figyelni arra, hogy a pihenés is kapjon helyet, meg a spontanitás. Ebben még sokat kell fejlődnöm 😀

Aztán fel kellett építeni a hitem, hogy képes vagyok ugyanolyan sikeres életet felépíteni, mint a korábbi volt. Ha Te korábban még nem voltál annyira sikeres, akkor el kell hinned, hogy most az leszel! Ezen folyamatosan dolgozni kell.

KM: Mi segített, hogy változtass?

BP: Nekem nagyon sokat segítettek az üzleti és személyiségfejlesztő képzések, amelyeken az évek során rendszeresen részt vettem. Sokat segítettek az üzlettársaim, mentoraim, akik ugyanazon mentek keresztül mint én. A sikeres emberek életéről szóló életrajzi könyvek és más, a gondolkodásmódod és szokásaid megváltoztatását inspiráló szakirodalom olvasását is elengedhetetlennek tartom.

Voltak olyan emberek a környezetemben, akik nem értették mit akarok. Miért hagyok ott egy ilyen sikeres karriert, mint az enyém?  Egyszerűen csak máshogy kezdtem gondolkodni. A pénznek nemcsak mennyisége, hanem minősége is van, hogy milyen életet biztosít. A személyes életminőség számomra fontosabb lett, mint önmagában a pénz, amit keresek.

Teljesen természetes, ha az ember változik, megváltoznak a barátai is. Egyre kevesebb a közös téma és az életstílus váltásodat is értetlenség fogadhatja. Viszont lesznek új barátaid, akivel egy nyelvet beszélsz. Nem mindegy, hogy kivel tölti az ember a legtöbb idejét, hisz leginkább azon 5 ember átlaga vagyunk, akikkel leggyakrabban vesszük körül magunkat. A sikeres emberek körülöttem mindig inspiráltak a követésre.

Ha alkalmazottként dolgozol egy cégnek teremtesz értéket, nem saját magadnak, a vállalkozásodnak. Alkalmazottként sosem tudsz igazán szabaddá válni ! Egy váltásnál, a mentális erőd, hited és kitartásod szerintem sokkal fontosabb, mint az anyagi ráfordítás.

Banki felsővezetőként még közel ilyen típusú képzésben sem részesültem, mint, amit most saját finanszírozásban ezzel az üzleti csapattal megtapasztalok . Jelenleg is vezető vagyok, de ez a típusú vezetői attitüd más szemléletmódot és személyiséget igényel, mint amit a bankszférában megszoktam. Inspirálni kell az embereket, nem azon az alapon, hogy én vagyok a főnöke azért dolgozzon, hanem, hogy belső igénye legyen a sikerre, saját akaratából, amely feltétele, hogy én magam is hiteles, követendő példává váljak előttük.  Olyan gondolkodásmódot kapnak a velünk dolgozó emberek, amelyet az élet más területein is tudnak használni.
Mostanában néha elgondolkodom azon, hogy vajon a jelenlegi tudásommal és személyiségemmel miben dolgoznék másként egy cégnél vezetőként ?

KM: Volt-e olyan nehézség, amikor elbizonytalanodtál, hogy folytasd-e?

Az ember bármire képes, ha elképzeli, ha megszületett egy gondolat az elméjében. Fontos, hogy tudd, hogyan érheted el az álmaidat! Le kell bontani célokra, aztán akciótervre és megvalósítani. Mindig legyenek apró célok, amikkel előre lehet lépni, amiket meg tudsz ünnepelni, ez fogja a hited emelni. Ha megtorpanunk, akkor általában a belső, igazi célok megtalálásával, kitűzésével van probléma.
A könnyű siker mítosz, ingyen vacsora nincsen, áldozatok nélkül nincs eredmény.  Én a vállalkozás indítását követő 2 évben 10-12 órát dolgoztam, mire tudtam a tempón lassítani és elkezdeni igazán élvezni az eltérő életstílus kezdeti előnyeit. 6 és fél éve váltottam, 2011-ben. Ma már sok szempontból olyan életet élek, amit elképzeltem, amikor otthagytam a bankot, de még bőven az úton vagyok én is.

Hiszek a folyamatos fejlődésben, az élethosszig tartó tanulásban, saját magunk és a céljaink rendszeres megújulásában.

KM: Mit tanítasz meg a gyerekeidnek, amit az iskolában nem tanulnak meg?

BP: A gyerek találja meg, amiben ki tud teljesedni. Szemléletmódot tanítani az egyik legfontosabb, hogyan álljon saját magához. Bízzon magában, a családjára mindig számíthat. Aztán megtanítom arra, hogy merjen az átlagtól eltérni. De nekem kell lenni számára az élő példa, dumával nem működik a tanítás ! J

A rugalmasság, a változás-változtatás képessége az egyik legfontosabb, a gyermekeim korosztályánál pedig még fontosabb lesz.

KM: Kérlek búcsúzz egy idézettel, amely kifejezi, amit üzensz azoknak, akik még tervezgetnek!

BP: Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban. (Gandi)

Ha változást szeretnénk elérni az életünkben, a gondolkodásmódunknál érdemes kezdeni. Ha változást szeretnénk elérni a világban, önmagunkon kell kezdenünk. Akár család szinten változtatni az értékeken, aztán szépen lassan tágabb körben a közösség, társadalom szintjén is megtörténik a változás.

KM: Köszönöm az interjút, további sikereket kívánok a munkában és a magánéletben is.

Bánó Péter Facebook profilja

Változtatni nem könnyű! Ha bizonytalan vagy és jó jönne segítség az úton, keress meg!

Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: