A következő “Újratervezés 40 felett”  sztori Kuthy Zsuzsával, a 60-as kamionsöfőrrel készült. Zsuzsa nem csak azzal varázsolt el, hogy 59 évesen szerezte a kamionvezetéshez alkalmas jogosítványát, hanem rendszeresen önti írásba gondolatait. Rendhagyó interjú következik, amelynek szerzője az interjúalany maga!

Kuthy Zsuzsa…66 éves. Mintha egy energiabomba robbanna a karcsú kávéházi asztalkánál, úgy érkezik a találkozóra. Szőke haja bomlik, farmerja felett halványkék blúz, sminkje visszafogottan emeli ki kék szemét. A pincértől jegeskávét kér, és mégsem várja kérdéseimet, beszélni kezd:

KZS: Egy hét a szabadságom, három hét munka után. De semmire nem elég, rengeteg itthon a tennivalóm ez alatt a pár rövidke nap alatt. Mosás,vasalás, – a három heti kint lét alatt rengeteg cucc gyűlik össze – hivatalos ügyek intézése, aztán persze majd indulás előtt fodrász stb. És persze mindig „beesik” valami egyéb, váratlan dolog. Most például szervizbe kell vinnem a kisautómat, mert elérte a kötelező olajcserét…többet dolgozom itthon, mint a kamionban. – mondja nevetve.

KM: Tényleg Zsuzsa hogyan és miképp lettél kamionsofőr? Nem mindennapi szakma egy nőnek.

KZs: Nos, tudnod kell, hogy 21 éves koromban szereztem a hivatásos jogosítványomat, és abban az időben össze kellett szednünk a lakásra a „beugrót” – első férjem taxisofőr volt – így hát beálltam mellé. Aztán sajnos-ez a házasság 18 év után zátonyra futott, válás lett a vége. Második házasságom – no lám-lám, szintén egy taxis lett a párom – tragikusan végződött. Férjem stroke-ot kapott, 6 évig ápoltam, intézetbe nem adtam, ekkor nagyon nehéz volt az életem, hiszen el kellett tartani a teljes családot (fiam akkor középiskolás volt), a férjem szinte semmi anyagi támogatást nem kapott az államtól. De megoldottam: nappal ápoltam, etettem, fürdettem, orvoshoz, gyógytornára vittem, éjjel taxiztam. Aztán 2011-ben elment. Egy évig magamhoz sem tértem, a hat év minden erőt kivett belőlem. Barátnőm-sógornőm révén összeismerkedtem egy kamionsofőrrel, akivel jó pár hónapig leveleztünk,majd meghívott, utazzak vele a kamionban pár hétig mint vendég. Lássak egy kicsit világot. Tisztességes ajánlat volt, előre megbeszéltük, hogy csak mint jó barátok utazunk, semmi „próbálkozás”…Igy is lett. Nagyon tetszett a hatalmas autó, – 18 méter hosszú egy kamion, 40 tonna, és 480 Lóerős – és mivel látta mennyire élvezem még a vezetés látványát is, egy üres kikötő hatalmas területén odaültetett a volán mögé. Aztán amikor hazajöttem, beiratkoztam a tanfolyamra. Ekkor 59 éves voltam.

KM: Nem féltél a kihívástól? Általában a fiatalok kezdenek el egy új pályát, nem a „hatvanasok”…

KZs: Ebben éppen a kihívás volt a lényeg !! Kos vagyok, imádom a lehetetleneket, és makacs vagyok, „csak azért is megmutatom”. Énemnek ez pont megfelelő feladat volt. Szóval meglett a jogsi, és István (így hívták ezt a bizonyos kamionos urat) maga mellé vett „tanulónak”. Három évig jártuk együtt aztán az országutakat, rengeteget tanultam tőle, sőt mondhatom azt, hogy mindent tőle tanultam és neki köszönhetek mindent. De ebben az első három évben sok kínlódás is volt, többször abba akartam hagyni, mert annyira hiú vagyok, hogy ha nem ment valami elkeseredtem. István térített vissza számtalanszor arra az útra, amelyen most is haladok. Nem feladni, harcolni a megvalósításért. No persze tudni kell, hogy bár nem vagyok „feladós” típus, a kamionozás nem veszélytelen és könnyű szakma.

KM: Mik a nehézségei? Mivel kellett úgymond „megküzdeni”?

KZs: Először is tudni kell, hogy vezetéstechnikailag nem „kisautó”…azaz, annak ellenére, hogy minden automata rajta, rengeteg függ attól, milyen technikával vezetsz. Lejtőkön lefelé 40 tonnát másképpen kell „vinni” mint egy egytonnás Skoda Super-B-t. Fel és lehajtani az autópályákról, kanyarodni a 18 méteres szerelvénnyel, hogy a parkolásról már ne is beszéljek,vagy a tolatásról! Ugyanis külön életet él a fülke és a pótkocsi, ezeket kell összhangban kezelni, hogy a dolgok működjenek. De ezt megtanulni, hosszú folyamat. És bizony kamionos életem első egy-két évében csináltam én akkora marhaságokat, bakikat,amikről jobb nem is beszélni. Ezeket a dolgokat leírtam egyébként egy könyvben, ami megjelent és szerencsére sikerkönyv. Megküzdeni ma már  maximum a „bizonyítással” kell, hiszen a kamionos kollégák árgus szemekkel kísérik minden mozdulatomat, lesik hogyan tolatok be egy szűk helyre, vagy rendesen parkolok-e egy parkolóban. Imádnak a kamionos lányokon mulatni, de szerencsére igen ritkán tehetik meg.

Beszélgetésünket többször megszakítja Zsuzsa telefonja, hívják. Elnézést kérve veszi a hívást, egyeztet és tárgyal, időpontok és uticélok hangzanak el.

KM: Mi a nyári programod Zsuzsa, azaz Pilla, ahogy hallottam ez a beceneved szakmai körökben.

Igen, ez a Pilla rám ragadt, mert egyik barátnőm azt mondta rám, ha nem értek valamit „pillogok, mint béka a nádasban”, innen a Pilla. A nyár egyébként munkával telik, de azért augusztusban tíz napra Erdélybe utazom, nagyapám szülőföldjére. Imádom Székelyföldet, az ottani embereket, a tájat. Meglátogatom „gyökereimet”, tisztelgek az ősök előtt és azt hiszem megint sok hely lesz, ahol nem tudom majd visszatartani a könnyeimet.

KM: Honnan az erőd? A hited? Elárulnád a „titkod”?

Az unokám Fotó: Körösztös Dénes Photo

KZs: Nincs itt semmi titok. Jó géneket örököltem, és talán annyi, – amit magam tettem hozzá – hogy soha nem hátra, hanem mindig előre nézek. Makacsságom, hiúságom, akaraterőm nem engedi hogy lelassuljak, eltunyuljak,sajnáljam magam,hogy „elszállt az idő” … nem. Az Élet minden pillanatát úgy élem, hogy a rossz dolgok egyszer elmúlnak, és a nehézségek azért vannak, hogy megerősítsenek. Hiszem és vallom, hogy valóban „minden fejben dől el”.

KM: Mik a további terveid? Mi hiányzik, mi van a”bakancslistán”?

KZs: Feltétlenül addig csinálom, ameddig egészségem engedi. Természetesen vigyázok, hogy minél tovább megtartsam a „formámat”, azaz nem iszok alkoholt (soha nem is ittam), nagyon keveset cigarettázom, és általában sok zöldséget eszem, némi pulyka vagy csirkehússal. No de a fagyiról nem tudok lemondani, az a „bűnözés” kategória. Szeretném hamarosan befejezni a második novelláskötetemet (líra az egész) és a második kamionos könyvet, amely már nem a kezdeti, hanem a mostani évek szépségeiről és kisebb-nagyobb nehézségeiről íródik. Ebben már útleírások, városbemutatások is szerepelnek majd.

KM: Köszönöm a beszélgetést Zsuzsa, mit üzennél az Olvasóknak?

KZs: Két mondat. Az egyik egy dal, „Sohase mondd…”a másik az életfilozófiám: „Mosolyogj rá a Világra, és a Világ visszamosolyog”

Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: