Az Újratervezés 40 felett sorozat 20. részében most egy reform hivatás startjának körülményeivel ismerkedünk meg. Nemcsak, újszerű, a kor kihívásainak megfelelő tevékenység született meg Zalabai Csilla kezei között, hanem a hivatásban az alkotó magára is talált.

Zalabai Csilla értéknövelő újrahasznosító, ökoblogger

KM: Mivel foglalkozol most? Miből élsz? Mesélj a jelenlegi munkádról!

ZCs: Értéknövelő újrahasznosító vagyok és ökoblogger. Vagyis mindenféle mások számára már nem hasznos tárgyból hozok létre újakat, valamint a blogomon sok jó ötletet és saját csináld magad leírásokat is közzé teszek. Ezekre a tevékenységekre hoztam létre néhány évvel ezelőtt az UPCY ökodesign-t. Ez egy egyszemélyes vállalkozás, amiben néha eszement, néha nagyon is konvencionális termékeket készítek, „upcyclingolok”. Magyarul kissé hosszú a megnevezése a tevékenységemnek, nehéz körülírni, hogy az újrahasznosítás során plusz értéket adok a korábban hulladéknak vagy feleslegesnek ítélt dolgoknak.

Még az út elején vagyok, és nem is vagyok egy rohanós típus (pár éve megtudtam, hogy tulajdonképpen a slow mozgalmat képviselem), keresem magamban az eladható termékeket. Nagyon szeretek tervezni és gondolkodni, így mindig valami újban töröm a fejem. Az elmúlt három évben teljesen átalakult a termékpalettám, eleinte maradék fonalakból horgoltam, sok parafadugót használtam, és ingekből és nyakkendőkből varrtam táskákat, pénztárcákat. Most éppen inkább az ékszerek és a kisebb dekorációs termékek felé kacsingatok, így készítek fülbevalókat Barbie cipőkből és bicajgumikból, varrok levendulával töltött öko-halakat ingekből és szezonális dekorációkat pulcsikból, de a fő termékem a régi könyvek felhasználásával készült csipesz hűtőmágnes.

Nem vagyok a legtipikusabb vállalkozó, rengeteg hibám és hiányosságom van. Eleinte el akartam hinni, hogy képes vagyok a mások számára hatékony, hagyományos módszereket alkalmazni, de be kell lássam: az én utam más. Sokszor hagyom, hogy a dolgok történjenek, és el tudok engedni dolgokat. Azért úgy látom, hogy a magam módján hatékony utat találtam. Tavasszal egy kiállításom volt Érden, és az elmúlt hónapokban a Marie Claire  szerkesztője lettem. Elsősorban vásárokban értékesítem a termékeimet, mert rájöttem, hogy imádok az emberekkel beszélgetni. Szeretem a nézelődőket, vásárlókat, és próbálom a lehető legjobb kapcsolatot ápolni a kézműves társaimmal. Szerencsére találtam néhány olyan helyet, ahol úgy érezhetem jól magam, hogy ez csak a vállalkozásom előnyére válik.

KM:  Mikor váltottál?

ZCs: 2014-ben kezdtem bele az UPCY-ba, ami egy természetes következménye volt korábbi elköteleződésemnek a környezetvédelem, az öko gondolkodás irányába. Legelőször a blog született meg, szerettem volna minél több jó ötletet megmutatni. Majd nagyon hamar elkészültek az első termékek is. Gyorsan szerveztem egy kézműves összefogást, ami azóta sajnos nem működik, de néhány igazán jó tapasztalatra és barátra tettem szert általa. Komolyabbá egy évvel később vált a dolog, amikor is vállalkozóvá lettem. Addigra elhittem, hogy ez az én utam, és ebből szeretnék megélni.

KM: Korábban mivel foglalkoztál?

ZCs: Alapvetően vérbeli civil vagyok. Első munkahelyemen (a 90-es évek végén) egy pályázat hatására kitaláltuk és felépítettük Magyarország első internetes gyűjtőoldalát. Majd a támogatási prioritások változása miatt a működésre már nem kaptunk pénzt (akkoriban még nem igazán volt a webben pénz), így váltottam. Egy galériában helyezkedtem el, ahol rövid időn belül beleszerettem a magyar képzőművészetbe, így egy jó ideig ezen a területen tevékenykedtem. Később kilenc évig vezettem a Göncöl Alapítvány által üzemeltetett Margitszigeti Víztoronyban működő galériát, ahová kiállításokat és egyéb eseményeket szerveztem. Újra csak beleszólt a politika, mert a Főváros átadta a víztornyot másnak. Ezek után egy pár évig különböző nemzetközi civil projektekben vettem részt, de elsősorban a kisiskolás gyermekeimet próbáltam terelgetni.

KM: Mi volt az oka, hogy 40 felett munkát váltottál?

ZCs: Padlóra kerültem a víztorony elvesztése után, de a gyerekekkel való foglalkozás kárpótolt. Jó volt velük lenni, ám ahogy nőttek, egyre kevésbé volt napi sok órában szükségük rám, ami teljesen természetes. Éreztem, hogy sok-sok szabad kapacitásom van, viszont annál kevesebb pénzünk 🙂 Elővettem a kreatív énem (eredetileg bőrös tervező vagyok), és elkezdtem összekötni a szeretett tevékenységeimet: környezetvédelem és alkotás.

KM: Beszélj a nehézségekről!

ZCs: A nehézségek zöme abból fakad, hogy önfejű vagyok, és nem tudom magam rávenni arra, hogy a mások által kijárt úton haladjak. Egy ideig küzdöttem ezzel, és nem is sok minden sikerült. Azóta valamennyire elfogadtam, hogy én ilyen vagyok, és csak lassan változok. Tudom, hogy mit kellene tennem, és azt is tudom, hogy nem mindenre vagyok képes. De amióta ezt tudatosítottam magamban, jobban mennek a dolgok.

Sokszor nehéz megtalálni a megfelelő termékpalettát, mert sokszor van szerelemtermékem, amiről aztán kiderül, hogy a kutyának sem kell, és van olyan, amit csak egyszeri alkalomra szántam, aztán azóta is abból élek. Sok mindent elengedtem már, tudomásul kell venni, hogy én nem a vásárló vagyok. Nem kiszolgálni kell őket, hanem megtalálni a közös pontot. Ez egy jó kis kreatív kihívás!

A civil szféra mindig is átszőtte az életem, édesanyám az egyik elsők között hozott létre egy mozgássérülteket segítő alapítványt. Amikor vállalkozóvá lettem, akkor sem tudtam levetni a non-profit szemléletet – egy ideig küzdöttem ellene, most már inkább ezt is elfogadom.

KM: Ki segített, mi adott erőt, hogy felépíts egy új vállalkozást?

ZCs: Nem akartam teljesen életmódot váltani, és visszamenni sok órában dolgozni. Vonzott, hogy magam ura vagyok és én osztom be az időmet. És az is, hogy nem függök senkitől. Többször átéltem, hogy bármilyen jó dolgot hozok is létre, azt elvehetik tőlem. Egy vállalkozásban minden rajtam múlik, hogy mit érek él, hova jutok. Rengeteg nagyon jó tananyag és oktatás van, amik segítenek a kezdetektől. Természetesen a családom támogat, és segít, hiszen e nélkül talán nem is elképzelhető egy vállalkozás.

KM: Kérlek búcsúzz egy idézettel, amellyel üzensz azoknak a nőknek, akik még innen vannak, de szeretnének továbblépni!

ZCs: „Nem az a baj, ha lassan haladsz, az a baj, ha el sem indulsz.”

KM: Köszönöm a beszélgetést! Sok örömet és sikert kívánok az új hivatásodban!

Zalabai Csilla webes elérhetőségei:  upcy.blog.hu, facebook.com/upcyup

A cikk írója segítséget nyújt azoknak, akik fontolgatják a saját útra lépést, váltani szeretnének. Ha szeretnéd az életút konzultáció módszerével megismerni, kattints IDE!

Digitális Életpálya Térkép

DÉT – Digitális Életpálya Térkép – módszer

Hozzászólások

Ajánlott bejegyzések: